Nézzünk meg egy mai utca képét. Többnyire zűrzavaros. Egyéni, elszakadt, gyökértelen, kereső, hatalmi stb. törekvések keveredése tükröződik rajta. Értelmet- len kísérletek a nem létező egységbe való beilleszkedésre, melyben a helyenként felvillanó néhány szép részlet fuldoklik. Másrészt a lakóterületek nagyobb részét uralja a „csatazaj”: a robbanómotorok folyamatos zajhengere tarol. Sok pénz, hatalom, erőfeszítés, feltűnési vágy, csalódás, tragédia van a háttérben, amelyekről ugyan időnként beszélnek az emberek, de nagyon keveset tudnak róluk, és nem is igazán érdekli őket, pedig az egész épített környezet sikít a ki nem mondott fájdalmaktól, ami szintén kevéssé érdekli az embereket, és ami még rosszabb, sokan már nem érzékelik tudatosan környezetük romlottságát.

Az egyensúlytalanságot érzéki tobzódás igyekszik pótolni színekben, formákban, egymás túlharsogásában, másrészt lemondó szürkeségben, dölyfös magamutogatásban és ezzel szemben a mindent feladó menekülésben. A folytonos rohanás,  intézkedés, tevékenykedés a történés látszatát kelti, és az igazi értékeket elkerüli. Anyagot anyagra halmoznak, és saját termékük létével igazolják érvényességüket manipulált tudatformálással és népszerűsítéssel, amit a pénz és a hatalom tesz lehetővé. Az ember  természetellenes létformába és erőfeszítésekre kényszerül ebben a rendszerben, és tereit is abnormálissá, zsúfolttá, rendszertelenné, lényegtelenné teszi, ha nem tud ellenállni.